Lasagne – házi készítésű tésztával

Véleményem szerint sokkal finomabb a házi készítésű tészta, mint a bolti. És mivel napok óta lasagne ehetnékem volt, a hétvégén úgy döntöttem itt az ideje elkészíteni. Ez az adag 2 embernek kétszeri étkezésre bőven elegendő. 20 dkg lisztet (rétesliszt és finomliszt vegyesen) 2 tojással összegyúrtam, 1 órát folpackban állni hagytam, majd vékonyra kinyújtottam. Ez adta aBővebben: “Lasagne – házi készítésű tésztával”

Eper-, és mandarinkrémes torta

Az utóbbi időben nagyon rákaptam a sütésre. Rájöttem, hogy nagyon szeretek sütni, mert teljes mértékben kikapcsol és kiélhetem benne a kreativitásomat. Ezért megfogadtam, hogy autodidakta módon elkezdek cukrászkodni, és megtanulom ezt a szakmát. Rengeteg út áll még előttem, de a nap minden percében szívem szerint sütnék valamit 🙂 Így kapva kaptam az alkalmon, amikor készíthettemBővebben: “Eper-, és mandarinkrémes torta”

Narancslekvár

Évekkel ezelőtt karácsonyra készítettem édesanyámnak narancslekvárt, amit azóta is emleget, ezért gondoltam most is meglepem vele. Sajnos az akkori pontos receptre nem emlékszem, így rögtönöztem, de azt hiszem így is finomra sikerült.  Hozzávalók 1 üveghez:  kb 1,5 kg hámozott és pucolt narancs 7 csepp doterra vadnarancs esszencia 3 csepp doterra fahéj esszencia 1 csepp doterraBővebben: “Narancslekvár”

Adventi koszorú mézeskalácsból cukorcsipke híddal

Év végéhez közeledve mindig elkap a karácsony mániám és egyre több finomság sül ilyenkor a sütőben. Felkerülnek az égősorok, kidíszítem az ablakokat és ráhangolódom az év számomra legfontosabb ünnepére. Ez az év sincs másként. Tavaly vagy 6-8 adventi koszorú készült mézeskalácsból, az idén kevesebbet tervezek készíteni, de annál nagyobb kihívás lesz számomra, mert új dolgokat is kipróbálok majd közben (cukorcsipke). Fogadjátok tőlem szeretettel azBővebben: “Adventi koszorú mézeskalácsból cukorcsipke híddal”

Őszi-, és sárgabarack ivólé

Régen jelentkeztem már új recepttel, mivel a nyár nálam egyenlő a betevés időszakával is. Nagyon szeretek a konyhában sütni-főzni, de valahogy ezt még jobban szeretem. Amikor a nyár színét, illatát, ízét elteszem télire, az számomra felbecsülhetetlen. Most is egy ilyen receptet osztok meg veletek, nagyon egyszerű, de azért időigényes, viszont biztos vagyok benne, hogy megériBővebben: “Őszi-, és sárgabarack ivólé”

Mángoldos, tejszínes tészta

Sziasztok! Ma egy mángoldos tészta receptet hoztam Nektek. Korábban még sosem ettem mángoldot, de a hétvégén kaptunk a rokonoktól így remek alkalom volt kipróbálni. Nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető ez a recept is, ráadásul nagyon finom.  Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma apróra vágva, Kevés olaj (én kókuszzsírt használtam), 4 fej gomba apróra vágva, 1 csirkemell, 2-3 marékBővebben: “Mángoldos, tejszínes tészta”

Focaccia

Ma egy isteni finom focaccia receptet hoztam Nektek. Szabi (a pék)  receptje alapján készítettem, elég időigényes, de nem nehéz elkészíteni, cserébe viszont egy isteni finom focacciat kapunk 🙂  Vendégvárónak is kitűnő lehet, nálam készül még mellé padlizsánkrém is, de jó minőségű oliva olajjal is, vagy prosciutto sonkával és friss paradicsommal is kitűnő választás. Először egy úgynevezettBővebben: “Focaccia”

Hamis somlói galuska (gluténmentes)

Szeretem az édességet, pláne, ha az vaníliás. Így egyik délután készítettem egy hamis somlói galuskát, és mondhatom nagyon finom lett 🙂 Ez a recept ugyan időigényesebb, mint az eddigiek, amiket megosztottam Veletek, de higgyétek el, megéri 🙂 Az elkészítése nem olyan nehéz, csak egy kicsit oda kell figyelni, mivel 3 különböző piskótát kell(ene) sütni. EztBővebben: “Hamis somlói galuska (gluténmentes)”

Tojásos lecsó

A mai nap főszereplői a nyárias ízek és a gyors elkészítésű ételek voltak. Így a napcsókolta paradicsomleves mellé (https://egeszsegcseppek.wordpress.com/2020/05/25/napcsokolta-paradicsomleves/) elkészítettem a tojásos lecsót. Mivel amikor sok paprika és paradicsom van a kertben, a nyár legjavát bezárjuk jópár üvegbe, hogy télen, vagy tavasszal, amikor még nincsen friss paprika, paradicsom, akkor is élvezhessük a nyár ízeit. AkkorBővebben: “Tojásos lecsó”

Napcsókolta paradicsomleves

Imádom a paradicsomlevest. Engem valahogy mindig a nyárra emlékeztet, amikor az ember kimehet a kertbe és leszedheti a friss, napérlelte paradicsomot és még melegen beleharaphat. Megvan az az érzés, mikor gyerekként beleharaptok az őszibarackba és a leve végigfolyik egészen a könyökötökig? Na én nyáron képes vagyok a paradicsomot is ugyan így enni, mert ez azBővebben: “Napcsókolta paradicsomleves”

Design a site like this with WordPress.com
Kezdjük el